Nehéz idők

Nehéz időket élünk. A klímaválság nem az ajtón kopogtat, hanem már a csizmát az asztalra dobta. Ez mindenre rányomja a bélyegét. A hétköznapi tevékenységek elvégzéséhez a tartalék energiáinkat is mozgósítani kell, országos és egyéni szinten is, fizikailag és mentálisan is. Nem mindenkinek vannak tartalékjai.

Én is most elég nehéz időt élek meg. A mindenkit éríntő hőség- és energiaválság mellett egy személyes veszteség is nehézzé teszi a mindennapokat. A bennem lévő zaklatottság kivetülésének érzem a környezet forró hangulatát. Valahogy semmi sem normális, kifordult magából a világ.

Valójában igazából minden normális. Minden, ami történik, a múltban megtörtént események, döntések következménye, a múlt után a jelen, azután a jövő jön. Ezeket a folyamatokat nem lehet megállítani és megfordítani sem. Tudomásul kell vennünk, akármennyire is fáj.

Most megfigyelhetjük a jelent és koncentrálhatunk a jövőre, mind társadalmi, mind személyes szinten. A mindennapi mókuskerékből ki kéne néznünk, meg kéne találni azt az egyensúlyt, amiben nemcsak működünk, hanem élünk, fejlődünk is. Ehhez rengeteg fizikai és lelkierő szükséges, amit pont a mindennapokból nehéz kinyerni. Ezért is jó lenne valahogy összekapaszkodni.

Jó lenne közösséghez kapcsolódni, esetleg kialakítani egyet, ahol hasonló értékrendű és érdeklődésű társakkal tehetnénk jobbá, szebbé a jelent és jövőt. Lehet, hogy ez illuzórikus, de hagy legyek naiv! Mindez nem azt jelenti, hogy ki kéne lépnünk a meglévő családi- baráti viszonyainkból, sőt, pont ezeket is össze kéne kapcsolni.

A családok atomizálódásának a következményeivel már hetven éve küzd a társadalom és az egyén is. Manapság az internetes közösségi háló látszólag összeköti az egész világot, de nem nyújtja ugyanazt a védőhálót, mint amit az élő, valódi emberi kapcsolatok. A mostani nehéz időkben nagyon jót tenne az egészségünknek, mind fizikailag, mind mentálisan, ha oda tudnánk fordulni egymáshoz, ha támogatásra van szükségünk.