Munka kontra jókedv?

A kreativitás egyikg gátló oka az elménkben kialakított ellentét a munka és a jókedv között. Lehet így is élni? Igen, de sokkal nehezebb.

A kreativitást szükséges megélnünk? Igen. Itt nem feltétlen a művészekben megjelenő kreativitásra gondolok (bár az is fontos), hanem a mindennapi életünk nehézségein, kapcsolódásain átsegítő kreativitásra. Ehhez szükséges fejleszteni az alkotói képességeinket.

A hétköznapi alkotóképesség legfőbb megjelenési formája a munka. Egyébként is, kreatívnak lenni jó dolog, jó érzés. Új dolgok kerülnek ki a kezeink és a gondolataink közül. Játékosságot hoz a napokba.

Az alap kreativitási szinteket mindenki ismeri, megélte: kisgyerekkori szabad játék és alkotás, majd a technikák megtanulása és alkalmazása. Ezek lehettek a gyerekrajzaink, a gyerekkori építéseink, a játszótéri bandázós játékok. A gyermekkor még tele van a kreativitás sokféle formájával, miközben a gyerekek a nagy, belemerülős játékokat sokszor munkának élik meg (ahogy ezt ki is mondják). Ezt a gyerekkori önfeledt alkotást, játékot átszővi a jókedv.

Felnőve, sok minden hatására, a munka elveszti játékos jellegét, így a jókedv sem kapcsolódik hozzá. Ez valóban szükségszerű?

Azt már tudjuk, hála Csíkszentmihályi Mihálynak, hogy a flow érzés megélhető a munka során. (Bár egyesek szerint a munkapszichológiai kutatást támogató/megrendelő cégek igencsak protezsálták ezt a felismerést.) Ha a flow átélhető a munkavégzés során, akkor a jókedv már csak egy további lépcső. Igaz, a flow megélése nem erőltethető, nem hívható elő, az megtörténik. A flow nem egy érzés, hanem az összegzése azon érzeteknek, amiket tevékenység közben tapasztalunk.

A jókedv viszont egy könnyen megfogható érzés. Nem igényel sok magyarázatot, mindenki fel tud idézni az életéből pillanatokat, helyzeteket, amikor jókedvű volt. A flow érzést nem éli meg mindenki, sokan soha. Illetve nem tudják/ismerik fel, hogy egy-egy tevékenységük közben "flow" -ba kerültek.

Visszatérve a munka és a jókedv kapcsolatára felmerül a kérdés, hogy minden munkát jókedvűen kell végezni, hogy a szükségesnek tartott kreativitást megéljük? Nem. Azokban a munkákban kéne a jókedvre törekedni, amikben a kreativitás/alkotás/újítás elvárt, illetve hasznos. Hasznos, olyan értelemben, hogy a munkakör jól és a körülményekhez jól alkalmazkodva el legyen látva. Ezek nem feltétlen klasszikus értelemben kreatívnak nevezhető munkák. Egy ügyintéző munkájában is szükséges, hogy rugalmasan, kreatívan álljon hozzá az esetleg felmerülő nehézségekhez, változásokhoz, nem beszélve a tudományos, oktatói, gyógyítói munkákról.

Természetesen vannak olyan munkakörök, amikben nagyon nehéz a jókedvnek és a kreativitásnak a nyomát is megtalálni. Van, amikor a kényszer, van amikor a képességeink, lehetőségeink terelnek rosszkedvű munkába.

Fontos kérdés, hogy miért jellemző az a szemlélet, hogy az az igazi munka, ami nehéz, ami fáj? Miért érezzük azt, hogy nehéz nekünk a munka? Emiatt rosszkedvvel is végezzük. Egyáltalán el szoktunk ezen gondolkodni? Vagy csak a mindennapi nehézségeket éljük meg és az okokat nem is keressük? Ez a nehézség a mi nehézségünk? Mi éljük meg tényleg nehéznek vagy ezt halljuk gyerekkorunk óta? Már a szüleink is ezt hajtogatták, így éltek?

Ezekre a választ kereshetjük társadalmi szinten, de egyénileg is. Aki nekivág az egyéni okok felfejtésének, sok mindent találhat útközben.