Amiről nem beszélünk, de jelen van

Anne Rice, az Interjú a vámpírral írója, élete legnagyobb veszteségének fájdalmát bedolgozta a művébe. A lánya halála után születő történetből végül az életművének egyik legnagyobb sikere lett. Kislánya leukémiája és halála annyira meggyötörte őt és férjét, hogy évekig képtelenek voltak róla beszélni. Később született kisfiúknak is csak kamaszkorában meséltek a nővéréről. A családjuk rendszere egészen addig bizonytalan lábakon állt.

Egy elhallgatott haláleset hatással lehet a később született testvér érzelmi világára, hiszen egy gyerek érzi, ha valami titok lappang a családban. Látja az ismeretlen gyerek által készített rajzokat, a nem használt gyerekjátékokat. A szülők kapcsolatára, a tágabb családra is hatással van egy ilyen titok, folyamatos figyelemben, feszültségben tartva a titok tudóit.

A gyász tud nagyon fájdalmas lenni. Elhúzódhat a gyász, főleg egy gyermek elvesztése után. Az elhallgatás viszont nem segíti a feldolgozást. A családi rendszerre is rátelepszik a titok.

Hosszan megtartott titok, generációkon átívelő titkok esetén a családállítás módszere segíthet elindítani a feloldást. Hiszen egy fajta hiányt teremt a családi rendszerben, ha egy valaha élt rokon létezése, emléke nem kerül megfelelően a helyére.

Ha a családot egy szövetnek tekintjük, akkor egy szálban bekövetkező szakadás az egész mintára kihat és megváltoztatja azt. Nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyunk egy ilyen szakadást.

Anne Rice személyes gyászmunkájában sokat segíthetett a kreatív folyamat, az írás. Sőt, ő egy teljes világot, egy legendáriumot teremtett a gyermeke emléke köré. A gyermek, aki soha nem nő fel,  mintha a gyász egy különös, művészi lenyomata lenne. Azonban egy ilyen veszteség nem marad meg egy személynél, hanem a család egészét, a meg nem született gyermekeket és a következő generációkat is érinti.